Bár már az elején is éreztem, hogy szerencsés vagyok ezzel a családdal, valahogy ma tudatosult bennem teljesen, az esti vacsoránál...

Szóval a mai nappal kapcsolatban nem számítottam semmi jóra tudva, hogy itthon lesz mindkét szülő. De úgy voltam vele, hogy csak 9 óra, és kezdődik a hosszú hétvégém. Kimentem 8-kor, kérdeztem Dillan-t, kér-e reggelit, mire mondta, hogy még nem éhes. Pont ekkor szólt fel az anyuka, hogy jó reggelt, csinálok-e Dillan-nek pirítóst vajjal? Én meg hirtelen nem tudtam, hogy reagáljak, így végül mondtam, hogy persze. Szóval lementem és megcsináltam a reggelijét, én magam is megreggeliztem, majd beindult a nap. Engedtem, hogy játsszon egy kicsit a tableten, majd felküldtem házit írni, így volt egy szabad órám. Természetesen Neal Caffrey társaságában töltöttem, mindig remekül szórakozunk. Ez után Dillan lement az anyjához, mert inni akart egy kis kólát, de persze se az anyja se én nem tartottuk jó ötletnek. Erre elkezdett torka szakadtából üvölteni. Persze tudtam, hogy az anyja dolgozna, így ki kellett találnom valamit, amitől befogja, így odamentem hozzá és felkaptam a babzsákfotelból, ahol ült. Ez annyira meglepte -az anyukát is-, hogy elhallgatott, de ez csak fél percig tartott, mert végül észbe kapott és folytatta az üvöltést. Ekkor felvetettem, hogy miért nem játszunk kincskeresőset. Ez az ötlet még előző nap ugrott be, mikor a Geoláda alkalmazást tanulmányoztam. Eszembe jutott, hogy ez is egy jó játék lehetne, amivel jól el tudnánk ütni az időt.
Úgyhogy kijelöltünk egy ilyen Red nose labdácskát, azt dugdostuk, majd vezettük rá a másikat a megtalálásra a régi, de jól bevált "hideg-meleg" utalásokkal. Ezzel jól elment az idő, Dillan is baromi ügyes volt mind megtalálásban mind elrejtésben, és én is brillíroztam annak ellenére is, hogy mivel nem élek itt csak negyedik hete, nem ismerem az összes rejtekhelyet. Háromnegyed 11-kor végül útnak indultunk Radlett-be, mert időpontunk volt a gyerekfodrászatban.
Amint beléptünk és csak ámultam! Magyarországon még sosem láttam ilyen fodrászatot, úgyhogy természetesen képeket is lőttem. Úgy nézett ki, hogy amint belépsz, neked balra van négy ilyen kisautó, amibe bele lehet ülni, rángatni a kormányt meg ilyenek. Mindegyik kisautóval szemben (srégan szemben) volt egy-egy kis TV és a a polcokon, ahol a fodrászati kellékek sorakoztak egy tükör alatt volt egy-egy kupac DVD, amikből a kisgyerekek választhattak, így a mese eléggé lefoglalta őket ahhoz, hogy a fodrász meg tudja nyírni őket. Az ajtóval szemben volt a recepció, ami mögött a fal teljesen babarózsaszín volt, és két fodrászati szék volt minden kellékkel meg tükörrel. Az érdekesség az volt, hogy a tükrök körül keretként sorakoztak a villanyégők, így ha én ültem volna a székben, miközben csinálják a hajamat, még én is úgy éreztem volna, hogy valami sztár vagyok saját stylist-tal meg fodrásszal :D Az ajtótól jobbra pedig a fal egyik felénél polcok voltak rajtuk játékokkal, amiket meg lehetett vásárolni, a másik felénél pedig még két fodrászszék. És a székek előtt -a kellékek fölött- nem tükör volt, hanem két síkképernyős TV, amihez hozzá volt kötve egy-egy konzol, és vagy tízféle játék, amik közül az idősebb gyerekek választhatnak, miközben vágják a hajukat. Teljesen el voltam ámulva! Dillan persze egy autós játékkal játszott, és látszott rajta a komoly erőfeszítés, amit az okozott, hogy egy helyben kellett maradnia játék közben és nem mozoghatott, kiabálhatott :D Ezek után hazajöttünk, és már 1 óra is volt. Megérkezett Hasan, egy barátja, akit én még nem ismertem. Beszélgettem egy kicsit az anyukájával, Aysa-val, aki nagyon szimpatikus és borzasztó kedves nő! Van egy olyan sejtésem, hogy muszlim vallású, illetve valami olyasmi lehet. Nem arab, illetve a bőrszíne alapján nem mondanám annak, de ilyen színes csadorszerűséget viselt. Amúgy öt gyermeke van, két idősebb kölök -nem tudom a nemüket-, Hasan, a tízéves kisfiú, meg két csöpp kislány, épp csak egy évesek, Sarah és Akira. Az anyuka neve is nagyon tetszik, meg az ikreké is, nagyon szép, különleges nevek. Kivételesen a teraszon ebédeltünk, bár volt egy kis kavarodás, mert Terri elfelejtette, hogy Hasan nem ehet disznót -ha! mondtam, hogy muszlim! :D- és a husigolyók, amiket ebédre ettünk, lehettek disznóból is vagy csirkéből, nem volt rajta a csomagoláson. Így végül rögtönöztünk és halfilét kapott az ebéd mellé. Vicces volt, mert nagyon jól elbeszélgettek a srácok ebéd közben, vagy negyed órája társalogtak, amikor is Hasan Dillan mögé mutatott és megkérdezte, hogy az micsoda? Dillan persze egyből hátrafordult, és kikerekedett szemmel felugrott, mögém sietett, majd megkerülve az egész asztalt bement a házba közölve, hogy ő tele van, nem kér többet. Hasan is épp befejezte, így bementek, én meg elpakoltam, és megnéztem, mi volt az. A fehér ablakpárkányon egy ilyen zöld kis lény figyelt. Ötletem sincs, hogy mi lehetett az, valami tücsök-pók kombó lehetett, és tényleg ijesztő volt, de csak a hosszú csápjai miatt. Mindegy, délutánra már nem volt ott. Fent a srácok Wii-ztek, először sportoltak, majd az Olimpián vettek részt, végül a repülős, matricaszerzős játékkal játszottak, miközben az, aki épp nem játszott, maxon püfölte a zongorát. Csodás volt, de a végére lejjebb tekertem a hangerőt, mert már én sem bírtam :D Felvetettem, hogy menjünk ki a parkba játszani, amit örömmel fogadtak a srácok. Kriketteztek -amiben kivételesen nem kellett szervesen részt vennem, csupán a fa mögött álltam, és ha arra tévedt egy labda, akkor visszadobtam nekik-, fociztak, amiben bár részt vettem, megint ellenem szervezkedtem, úgyhogy végül felmondtam, így végül harcoltak egymással, meg velem is. Vicces volt, nagyon édesek voltak, ahogy mindennel próbálkoztak, és hiába hajtogatom már negyedik hete, hogy két fiútesóm van, és velük is rendszeresen harcolok, nem tudnak újjal próbálkozni, nem adják fel :D Ezek után, mikor már szakadt rólunk a víz, bejöttünk, és a szülők épp mentek el bevásárolni, szóval hármasban maradtunk. Felvetettem a kincsvadászat ötletét, amit még halogattak, így kihasználva az alkalmat, gmail-en beszéltünk Patival egy kicsit, épp csak a legfontosabbakat :D Mint mindig, most is feltöltött a tudat, hogy beszélhetünk. Aztán végül a srácok is úgy döntöttek, most már kezdhetjük a kincsvadászatot -azaz vége lett a játéknak a tableten-, úgyhogy elköszöntem és csatlakoztam a srácokhoz. Megint egy red nose orrot dugtunk el, és most versenyeztünk. Hasan elképesztő leleményes volt, egyszer olyan jól eldugta a labdát, hogy a végén bár összefogtunk Dillan-nel, nem találtuk meg, és feladtuk :D De Dillan is nagyon ügyes volt, én rejtettem el a legkevesebbszer, de sebaj. Nagyon jó volt, és borzasztó gyorsan repült vele az idő! Ez után már csak egy Game of Life-ra maradt idő 6 óráig, azaz míg jött érte az anyukája, de azt lejátszottuk, és bármilyen hihetetlen volt, nyertem! Ők sem hitték el meg én sem, de mikor Dillan nagylelkűen felvetette, hogy akár el is felejthetnénk az esetet, természetesen visszautasítottam :D Ekkor ráébredtünk, hogy hoppá, Dillan-nek úszása van, úgyhogy rohantunk pakolni, én is beraktam egy tréningnacit, zoknit meg sportcipőt, telefont és fülest, majd száguldottunk az uszoda-edzőterem felé, ahol szétváltak az útjaink, én megint a recepció felé vettem az irányt, ők meg persze az uszoda felé. Megint az a srác volt ott, aki múltkor, és emlékezett is rám, kérdezte, jót úsztam-e múltkor. Mondtam, hogy igen, köszönöm, és most információra lenne szükségem. Namármost, ezt is egész halkan mondtam, de a következő mondandót meg olyan halkan motyogtam és dadogtam, hogy vissza is kérdezett. Láttam a szemében a várakozást, hátha normálisan is meg tudok szólalni. Szerintem kezdi komolyan elhinni, hogy debil vagyok és valami komoly agyi rendellenességgel rendelkezem, ami megakadályozza, hogy normálisan beszéljek... xd Annyira büszke vagyok magamra, de komolyan. Londonban is ugyanolyan egyszerűen és könnyedén le tudom magam égetni, mintha Magyarországon vagy Ausztriában lennék. Főleg akkor nézhetett komplett idiótának, amikor a kérdőív kitöltésénél fogalmam sem volt az irányítószámról és a telefonszámos rubrikát is üresen hagytam. Odajött az anyuka, és mondtam neki, hogy az előbbit mindig elfelejtem, és a srác azért furcsán nézett, hogy így -kivételesen nézek ki 19 évesnek- 19 évesen nem tudom az irányítószámunkat, de amikor a telefonszámnál mondtam az anyukának, hogy nem tudtam, mit írjak be, merthogy nincs angol telefonszámom, láttam a felismerést a srác szemében :D Végül kiegyeztünk egy vendégjegyben, így nem kellett fizetnem, majd felmentem az emeletre az edzőteremhez átöltözni.
Átöltözés után vagy 10 percig szenvedtem azzal a kicseszett ajtóval, mert számkombinációs volt, és nehezen jöttem rá, hogy ja, nekem megvan a szám, amit be kell ütni, rajta van a jegyen... De még akkor is toltam az ajtót a húzás helyett annak ellenére, hogy tenyérnyi betűkkel volt kiírva az ajtóra, hogy TOLNI, így újra be kellett írnom a kódot, vagy háromszor xd Persze képzeletben megvolt a vállon veregetés. De végül, miután bejutottam, odamentem az egyik szobabiciklihez és elfoglaltam. Fülhallgató a helyére, ügyködtem egy kicsit még a biciklivel, ugyanis nem csak egy sima bicikli volt, hanem volt egy képernyő előtte, ahol láthattam a szívverésemet, a sebességemet, hogy hány km-t tettem meg, mennyi ideje tekertem és hasonlókat. Plusz volt egy picike nyílás a tetején, ahonnan hideg levegő jött pont az arcomba, így beleszerettem a gépbe :D Végül 48 percig hajtottam 98 km/h-s sebességgel és 12.2 km-t tettem meg. Szóval baromi büszke voltam magamra :D
Aztán az idő lejártával, amikor Dillan-ék is végeztek az úszással, beszaladtam átöltözni, majd lementem az előtérbe, hogy ott találkozzunk. A srácra természetesen nem mertem nézni egynél többször, így végül a telefonomat babráltam. Mikor meglett az egész család, kocsiba szálltunk és
kerestünk valami jó éttermet. Végül a The Battle Axes-re esett a választásuk. Viszont az az étterem tele volt és másfél órát kellett volna várni a kajára, azaz fél 10-kor foghattunk volna hozzá a vacsihoz. A hely gyönyörű volt, csináltam képeket is, nem tudnám megfogalmazni a stílusát, de annyira jó otthonos érzetet keltett, hogy imádtam. Így hát továbbálltunk, és a Harvester-ben vacsiztunk. A Harvester igazából egy tök jó étterem, ami főleg a húsra épül, van marha, csirke, pulyka, sertés meg Isten tudja még micsoda. Az apuka valamiért nem szereti azt a helyet, de a család többi tagja meg nagyon. Választottunk italokat -az apuka sört kért, mi meg újratölthető poharakat, amit Terri meg én limonádéval töltöttünk meg, Dillan pedig keverte a meggyes, a vaníliás és egy harmadik ízesítésű kólát-, aztán elmentünk salátáért. Én szedtem a tálamba fejes salátát - *-* -, olívabogyót,  kukoricát, paradicsomot, hagymát, és meglocsoltam majonézzel. Isteni finom volt :D Aztán, míg vártuk, hogy megjöjjön a rendelésünk, így beszélgettünk. Mindenféléről szó esett Dillan vizsgájától kezdve a legjobb barátok ismérvein át az én szülinapomig. Ez utóbbi nagyon meglepett, ugyanis még az első skype beszélgetésünkkor esett szó róla, hogy 19-én születtem, és ők emlékeztek rá. Amúgy nagyon jól esett, megmelengette a szívem, főleg, hogy tudtam, a tavalyi családnak eszébe sem jutott a szülinapom, míg véletlenül meg nem említettem, hogy pont előtte egy nappal utazok haza. Vacsora közben is folytattuk a beszélgetést mindenféle témáról -én hamburgert ettem, amiben volt rendes csirkemell, bacon, sali, paradicsom, plusz külön sült krumpli is-, és annyira a család tagjának éreztem magam, mint eddig egyszer sem -annak ellenére sem, hogy mindig kedvesen és figyelemmel bántak velem. Dillan-nel közben Doodle Jump versenyt tartottunk a telefonommal, és bár ő nyert, tök izgalmas volt :D
Szóval nagyon jó nap volt, talán az egyik új kedvencem, és ezennel megkezdődött a hosszú hétvégém! :D