Huszonkettedik nap (2015. 08. 05. Szerda)

Nem sok van hátra Gayle Forman - Ha maradnék című könyvéből, ami tetszik. Nem lesz a kedvencem, bár a sztori is nagyon érdekes, az írásmó...

Nem sok van hátra Gayle Forman - Ha maradnék című könyvéből, ami tetszik. Nem lesz a
kedvencem, bár a sztori is nagyon érdekes, az írásmód is megkapó, a szereplők is jók. Azért a következő könyv a listán a Hová tűntél ugyanettől a szerzőtől, arra is kíváncsi vagyok.

Reggel még úgy tűnt, soha nem telik el a mai nap. 9-kor elment az apuka, de körülbelül tíz perccel később betoppant Nathan. Az anyukájával telefonszámot cseréltünk, aztán felmentem a srácokhoz, akik persze rácuppantak a tabletra. Délig bármivel próbálkoztam, nem vált be, nem akadtak le a tabiról, ez pedig az őrületbe kergetett. Végül én is elfoglaltam magam, de azért bennem volt az ideg, hogy mit mondok az anyukának, ha telefonál. Végül csak jóval később telefonált, de azért izgultam. Aztán megebédeltünk. Illetve a srácok. Először csináltam nekik hot dogot, majd miután megették és megkérdeztem, hgoy kérnek-e még valamit, visszakérdeztek, hgoy maradt-e még virsli. Bólintottam, hiszen volt még 5 darab. Mondták, hogy akkor szeretnének egyet-egyet, mire a következő kérdésem az volt, hogy mit kérnek mellé. Majonézt, kenyeret... És azt hiszem, a válaszra, amit kaptam, nem voltam felkészülve. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is fel lehet rá készülni. Nutellát kértek mellé. És nem poénból. Úgy mártogatták a frankfurti virslit a nutellába, ahogy én szoktam a majonézbe vagy a ketchup-be. Nekem vasgyomrom van, de ki kellett jönnöm a szobából, nézni is rossz volt. Lementem a konyhába, pároltam magamnak kukoricát és borsót, felvágtam hozzá a maradék három virslit, és azt falatozgattam. Aztán, ebéd után végül mozgásba lendültek a srácok. Kimenni nem akartak -illetve Dillan igen, de Nathan inkább maradt volna bent-, így benti elfoglaltság után kutatva a bújócska mellett döntöttünk. Nem ám a hagyományos bújócska volt. Zombi bújócska. A hunyó volt a zombi -fegyverrel-, a két bújó pedig az áldozat. Vagy másfél órán keresztül játszottunk, és rendesen kimelegedtünk. Rólam szakadt a víz, de ahogy elnéztem, a srácok sem fáztak. Annyira vicces volt az arcuk, amikor rájuk találtam és üvöltve támadtam őket. Szemük kikerekedett, a szájukat eltátva ordítottak segítségért, de persze a másik úgyszint menekült vagy még a búvóhelyén lapult. 
Utána engedtem őket tabletezni egy fél órára, utána még egy kicsit zombizni akartak -akkor már sima harc volt-, majd játszottak a Wii-vel valami mászkálós szörnyes játékkal. Volt egy apróbb baki is, ugyanis Dillan a teli poharát a mikró előtt hagyta, Nathan pedig véletlenül leverte. Össze is tört. Persze feltakarítottam, senki nem vágta el semmijét, ami jó, viszont, mint kiderült Sri Lankáról hozták a pohárkészletet és az volt az egyetlen teljes hatos szettük. Most már nem az. Én pont ezért nem tervezek csupán egy, ünnepi étkészletet venni, a többi evőeszköz és étkészlet mind színes, össze nem passzoló lesz. Eltörik egy? Senkinek nem fog feltűnni :D
Miután Nathan-ért jött az anyukája, akivel tök jót beszélgettünk -megdicsértem a felsőjét, mire

kétkedve nézett rám, hgoy biztos, hogy jó? Mert eredetileg nem ez a felső volt rajta, csak leöntötte és haza kellett szaladnia átöltözni, így ezt kapta ki a szekrényből, de nem biztos, hogy megy a gatyához. Hogy őszinte vagyok, az életben nem jutott volna eszembe, hogy azt figyeljem, passzol-e a felső a nadrággal, de azért  megnyugtattam, hogy tökéletesen illik egymáshoz a két ruhadarab. Egyébként fogalmam sincs... :D-, Dillan-nel úgy döntöttünk, ideje biciklizni. Persze egész nap egész jó idő volt, de amint kitettük a lábunkat, elkezdett szemeregni. Aztán, miközben biciklizett Dillan, egyre szaporábban esett, úgyhogy végül visszavonulót fújtunk. Pedig nagyon ügyes volt! Mondjuk, benne van a dologban, hogy az elindulást gyakoroltuk, és mikor oldalról néztem, akkor bénázott, de mikor tényleg fogtam, vagy úgy tettem, mint aki fogja, akkor nagyon ügyes volt! Úgyhogy azt hiszem, rátaláltam a technikára, amivel Dillan-t a leghatékonyabban tudom tanítani és ösztönözni.
Mire beértünk már majdnem öt óra volt. Szenvedtünk egy sort a TV-vel, ugyanis valamiért nem működött, de mire megjavítottuk -hatalmas technikai zsenializmussal egy gombnyomással kikapcsoltam az áramot, ami a TV-t látja el, majd visszakapcsoltam-, az anyuka is hazaért. Lementem, közöltem vele a poharas hírt, meg még beszélgettünk egy kicsit, majd feljöttem, mert anyu írt, hogy skype-oljunk, ugyanis megjöttek a Kodós papírok, hozzájuk. Tündiéknél volt, mert nálunk most nincs net, és két órát és 15 percet vettünk el Tündi életéből. De azt mondta, nem zavarja, mert amúgy csak egyedül lett volna, úgyhogy a lelkiismeretem is megnyugodott. Mint kiderült, úgy néz ki, augusztus 31-étől szeptember másodikáig van egy kötelező gólyatábor, ahol megtörténik a beiratkozás, a tárgyfelvétel meg az összes fősulis butaság. Ez így tök jó, két dolgot leszámítva. A) Nem akartam, így nem is tereztem gólyatáborba menni. És B) 31-én este 9-kor száll le a gépem München-ben a Franz Josef repülőtéren. Hogy hogyan fogok átkeveredni Münchenből Csillebércre egy este alatt, mivel nem tudom áttetetni a jegyemet -illetve 90%-ig biztos, hogy nem, de még folyamatban van az utánanézés-, az hatalmas titok. Hülye gólyatábor.
Mindent jól kibeszéltünk anyuval és Tündivel, majd elbúcsúztunk egymástól, én pedig lementem
vacsizni. Tornáztam, lezuhanyoztam, szóval a szokásos esti dolgok, majd szétnéztem a Venue honlapján, ugyanis van egy jó kis edzőtermük ott, ahol Dillan úszik, szóval míg Dillan pancsol, addig én tudnék edzeni. Jó lenne, mert hiányzik már valamilyen mozgás a táncon kívül. Végül nem találtam árlistát, úgyhogy írtam nekik email-t. 

 
Ezután lementem elkészíteni az esti teámat, amikor összefutottam Terrivel, aki közölte velem, hogy "Beszélni szeretne velem." Persze egyből sokkot kaptam és ezerrel kezdtem visszapörgetni az elmúlt napok eseményeit valami baki után kutatva, de nem találtam semmit, így csak halálravált arccal vártam, hogy mit fog mondani. Közölte, hogy 22-én mennek Bournemouth-ba megnézni egy ilyen repülős show-t, és szeretnék, ha velük mennék én is, annak ellenére, hogy szombati napról lenne szó. Egy pillanatra fel sem fogtam, miről van szó, majd természetesen elöntött a megkönnyebbülés, és örömmel mondtam igent. Hát már hogy a jó fészkes fenébe ne mennék?! Egész napos program a tengerparton, reggel 5 óra körül indulnánk és késő este érnénk haza. De akkor is megéri, de még mennyire, hogy meg!
Most pedig itt vagyok, és ezerrel kutatom a képeket 22-i célállomásunkról. Húú, de izgi! :D

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images