Hát, ez a nap baromi lassan és egyben baromi gyorsan eltelt. Nem is tudtam, hogy ez lehetséges, most mégis így tekintek vissza az elmúlt órákra.

Reggel felkeltem, elkészültem, majd 8 órakor kimasíroztam a nappaliba, ahol Dillan fogadott. Vagy egy fél óráig nem beszélgettünk, ugyanis mire kiértem, már reggelizett. Fél 9-kor bejött az apuka a szobába, és látta, hogy el vagyok nyúlva a kanapén, így rám nézett, és mosolyogva (!!!!!) megkérdezte, hogy "Még mindig alszol?". Alig hittem a fülemnek! Aztán elköszönt a fiától,  és elment dolgozni, Dillan pedig magától közölte, hogy "Jó, akkor ő most felmegy megírni a háziját.". Ez rém szokatlan volt tőle, mindig nyüstölni kellett, úgyhogy meg is kérdeztem tőle, hogy kicsoda ő és hová tette Dillan-t. Végül, mivel ez a feladat most nem volt időhöz kötve, így készítettem magamnak reggelit, majd a kanapéba telepedve megnéztem két White Collar részt. Ekkor volt kb. 10 óra, úgyhogy már gyanús volt a nagy csend, így felmentem megnézni, mi is történik. Mondta, hogy már csak hat kérdés van hátra, és mikor lefelé lépkedtem a lépcsőn közölte, hogy "De talán tartottam egy kis szünetet. Egy kis fél órát". Talán félt, hogy mit szólok, vagy nem is tudom, a hangjából erre következtettem, de csak annyit mondtam, hogy "a lényeg, hogy készen leszel vele, és a nap hátralévő részében nem kell emiatt aggódnod. Egy kis szünet amúgy sem árt néha". Úgyhogy hagytam, hadd fejezze be, majd lesétált a lépcsőn, és kezdődhetett a móka. Még a lépcsőn állva elkezdte ütögetni a lufit, én pedig igyekeztem elcsapni előle, bár tudtam, hogy lehetetlen küldetés, hiszen nem csak, hogy kb. egy méterrel fölöttem állt, de egy korlát is elválasztott kettőnket. Azért próbálkoztam, ő pedig élvezte, hogy kivételesen ő a magasabb. Aztán fogta a baseball ütőt -játék, ilyen autós, a meséből-, odapasszolta a lufit, és "baseball-oztunk" egy kicsit. Ebből jött az ötlet, hogy akár ki is mehetnénk. Persze mikor felvetettem, hogy miért nem biciklizünk, a fejét rázta annak ellenére is, hogy vasárnap még mondta, hogy "Be kell valljam, élvezem a biciklizést". De megígértettem vele, hogy majd holnap. Végül krikettezni mentünk ki. Jó egy órán át játszottunk, rólam már szakadt a víz, a nap is tűzött, én rohangáltam azért a nyomorult labdáért, a karom meg fájt a sok dobálástól, mire megérkezett Tom. Beszélgettem az anyukájával egy kicsit, aki hihetetlenül aranyos nő, szimpatikus. Kedves, mosolygós, olyan... ragadósan pozitív és vidámság lengi körül. Aztán a fiúkkal elindultunk befelé, ugyanis Dillan elfáradt -MIBEN?!-. Bent persze rácuppantak a tabletre és a telefonra. Egy óráig azzal játszottak, persze beiktatva egy kis ebédszünetet. Aztán felvetettem, hogy játsszunk Monopoly-t, mire Tom bólogatott, mert már unta a kockulást, Dillan viszont még játszani akart, és mondta, hogy "Csak nyugodtan, csatlakozz hozzá". Ekkor már rászóltam, hogy akadjon le a gépről, mire félrerakta, és ő is beállt közénk. A már általam korábban felállított pálya köré gyűltünk, és játszani kezdtünk. Én álltam nyerésre, ezen a nyáron talán másodjára.  Nagyon élveztem, és minden rendben is ment, egészen addig, amíg egyszer olyat nem dobtam, hogy kicserélhettem a tornyom tetején lévő emblémát valaki máséra. És mivel az enyém csak két rubrikát foglalt a tornyon, Dillan-nek pedig egy négy mezőt foglaló Coca Cola-ja volt, így vele cseréltem, aztán levédtem még egy egy rubrikát foglaló "védővel". Így én álltam nyerésre. Erre Dillan teljesen bevadult, szövetkezni kezdett ellenem Tommal, aki szegény azt se tudta, mi van, csak sodródott az árral, szabályosan ki akart semmizni és csinálni. Persze vesztettem, Tom lett a második, Dillan pedig nyert. Namárost. Általában nem zavar, ha vesztek, hiszen élvezni tudom a játékot. Sőt, az esetek többségében még én magam is Dillan-nek szurkolok, ha látom, hogy én állok nyerésre, had örüljön. Most viszont nagyon csúnyán játszott, és ettől elszakadt a cérna -mivel már többször is előfordult ilyen viselkedés. Közöltem velük, mikor álltak fel, hogy "Akkor most segítetek összepakolni". Tom pedig, mivel látta rajtam, hogy nem vagyok vicces kedvemben, egy szó nélkül leült, és segíteni kezdett, összeszedegette az emblémákat, míg én a pénzeket rakosgattam. Dillan azonban gúnyos hangon megszólalt, hogy "Úúú, Zsófi most mérges, mert csúnyán vesztett!". Én pedig itt vesztettem el a kontrollt egy pillanatra, és emelve a hangomon közöltem vele, hogy "Nem érdekel, hogy vesztettem.", mire ő reagált, hogy "Mindenkit érdekel, ha ilyen csúnyán elbukik", erre pedig elkáromkodtam magam, hogy "Leszarom, hogy nyertem-e vagy sem! Sosem az érdekelt. Amiatt vagyok dühös, mert rondán viselkedtél!" ("I don't fucing care about losing or not! It's about you being mean!"). Erre eltátotta a száját, Tom is rám nézett egy pillanatra, majd mindketten egy szó nélkül a pakolásnak szentelték figyelmüket Miután eltettük a játékot, ők bekapcsolták a Wii-t, én pedig írtam Aminak meg anyunak, ugyanis borzasztó lelkiismeretfurdalásom támadt a káromkodás miatt is, meg egyáltalán, mert kiabáltam. Soha nem volt az én stílusom befenyíteni a gyerekeket vagy egyáltalán, megfélemlíteni, mindig úgy gondoltam, hogy van jobb megoldás is. Most pedig véletlenül még el is káromkodom magam? Szégyelltem magam, de közben reméltem, hogy megmarad benne ez az élmény is, mert igazam volt, nem szabad ilyen csúnyán viselkedni. 

Aztán visszamentem hozzájuk, bár beletelt pár percbe, míg tisztáztam a dolgokat magamban. Pár percig néztem, ahogy a London Olimpiával játszanak, majd hirtelen az egyik érzékelő lemerült, így fel kellett tenni töltőre. Javasoltam, hogy menjünk ki egy kicsit, hiszen szép idő van, amiben benne voltak, már csak azt kellett eldönteni, mit játszunk. Valamiért imádják a krikettet, így arra esett a választás. Fura. Úgyhogy fogtuk a szükséges kellékeket, vagyis az ütőt és a labdát, majd kivonultunk a parkba. Én a szokásos szerepemet töltöttem be, vagyis a fa mögött álltam táncikálva, várva, hogy esetleg arra téved a labda, és a fának kell dobnom, miután elloholtam érte. Úgy fél óra elteltével azt éreztem, hogy ha nem jutok kávéhoz vagy kakaóhoz, felkötöm magam a fára a pólómmal (végül úgy döntöttem, majd szerdán megajándékozom magam egy kávéval, addig kibírom), de a végére -kb. másfél órát voltunk kint- egész hasznos lettem, a Monopoly incidens pedig nem került szóba. Bár a játék közben Dillan többször is a saját előnyére akarta fordítani a szabályokat kicsit átvariálva azokat, ám mikor Tom-nak jelentettek volna előnyt, akkor valahogy elhárította őket, és ez nem tetszett, mert ugyanazt csinálta, mint velem. Meg amikor Tom-nak adtam igazat egy alkalommal -mert ha nem tudták eldönteni, érintette-e a labda a fát, vagy érintette-e volna, nekem kellett eldönteni-, akkor onnantól kezdve őt is ki akarta csinálni, azt hajtogatta, hogy "Nem érdekel semmi, azt akarom, hogy kiessen a játékból!"....

Várakozás közben láttam, hogy egy öltönyös pasas sétáltat egy ilyen kis puha kutyuskát, aki aztán odajött hozzám. A srácok nem jöttek közelebb, én viszont agyonszeretgettem a kutyust, akinek a nevét elfelejtettem. Mindenesetre lány volt, és borzasztóan puha, akár egy vattacukor és egy hihetetlenül puha plüssállat szerelemgyereke. A kutyusnak tetszhettem én is, ugyanis a combomra támaszkodva nyalogatott, meg dörgölőzött. Eszméletlen édes volt! *-* Továbbá láttam még egy apukát, jó erőben volt, úgy látszott messziről, aki focizott a kisfiával. Akinek kb. pálcika karjai és lábai voltak, sötét bőre csak úgy világított a citromsárga-fehér pólóban és nadrágban, és egyszerűen meg tudtam volna zabálni, ahogy ugrált a labda körül, aki kb. a térdéig ért, igyekezve belerúgni, utánozni az apukája mozdulatait. Szerintem én is hasonlóan nézhetek ki focizás közben... :D

Aztán végül másfél óra után elindultunk vissza. Idebent folytatták a Wii-t, amivel megint elment bő egy óra, és hopp, már nem is volt olyan sok hátra 5 óráig, amikor is jött Tom anyukája felvenni a fiát. Bújócskázni kezdtünk -Dillan megint dicsekedett az új rejtekhelyével, amit Tom is feltétlen ki akart próbálni-, aztán piaszünetet tartottunk, de valahogy leragadtak a srácok a tablet előtt, és végül Logan Paul vine videókat nézegettünk úgy fél órán át. Aztán pedig épp csak folytattuk a bújócskázást, mikor csöngetett Tom anyukája. Beszélgettünk ismét, elmeséltem, miket csináltunk ma, az ő napjáról érdeklődtem, majd elköszöntünk egymástól. Ketten maradtunk Dillan-nel. Elkezdtünk kidobósozni a mini plüssbuzogány fejrészével, de ebben soha nem győzhet senki,a  végtelenségig lehet játszani. Az én lábam viszont 10 perc után konkrétan lángolt, úgy éreztem, mintha nyúznák róla a bőrt, így feladtam, javasoltam, játszunk Game of Life-ot. Belement, mivel már régen nem játszottunk vele, így hát felállítottam a játékot, míg ő a telefonomra cuppanva 2048-azott. Aztán elkezdtünk játszani, és azt hiszem, tényleg megjegyezhette a Monopoly-s esetet, ugyanis mikor megkaptam az első csillagomat -elsőként-, teljesen normálisan viselkedett, nem őrült meg. Remélem, hogy ez nem csak pillanatnyi állapot volt, hanem tényleg megjegyzi, hogy nem szabad így viselkedni. Végül egyébként ő nyert, de nem bántam, mert jót játszottunk. Aztán még kidobósoztunk egy kicsit, de miután feladtam -ismét. nem tehetek róla, utálom a futást, a lépcsőzésről nem is beszélve-, ők elindultak Dillan úszóedzésére, én pedig egyedül maradtam. Anyuval skype-olni kezdtünk, és másfél órán át beszélgettünk. Jó volt újra beszélni, már jópár napja nem tettük, és hiányzott. Persze apával a háttérben elkerülhetetlen volt, hogy be ne szóljon minden apróságnál, Valter meg persze adta alá a lovat, úgyhogy jókat nevettünk. Mindent megbeszéltünk, jó volt már látni őket, még Mami és Bence is felbukkantak pár pillanatra. 

Aztán végül lementem vacsizni, miután vagy ötször elköszöntünk egymástól, szokásunkhoz híven. Az anyuka jól főz, nem panaszkodhatok -kivéve a kicseszett zellert. MINDENBE zellert rak, amitől rosszul vagyok xd-, de a bolognai spagettije valami isteni, főleg most, hogy gombát is tesz bele. Imádom, és ma is az volt vacsira. Azóta pedig blogot írok.

Szóval jó nap volt, a nyár első igazi negatív élményével, de szükséges volt, így azt hiszem, megbocsáthatok magamnak.  :)

Holnap jó napnak nézek elébe, ugyanis csak 8-től 11-ig dolgozom, de abból egy óra elmegy a tanulással, úgyhogy csak 2 órát reggel, ugyanis aztán megy Dillan krikettezni valahová, így enyém -és a takarítónőké- lesz a ház, míg vissza nem érnek. Nem tudom, mikor lesz, de az eddigi tapasztalatok alapján 3 óra felé, így szinte az egész napom szabad lesz :D