Ma jó kis napunk volt, élveztem :D

Reggel felkeltem, de valahogy borzasztó álmos voltam, miután kimentem, kétszer is majdnem bealudtam a kanapén, így meg kellett mosnom az arcomat, hogy valamennyire felébredjek. Viszont most nem nyolckor mentem ki, bár ki akartam, de Dillan nem volt ébren. Ezen pedig úgy meglepődtem, hogy egy pillanatig csak álltam az ajtóban, afféle "Most mit csináljak?" tekintettel. Végül visszatértem a szobámba, nyitva hagytam az ajtót, és White Collart néztem addig a negyed óráig, míg Dillan végül felkelt. Akkor egy óra alatt kétszer kérdeztem meg, kér-e reggelit, de ennél többet nem beszéltünk. Még mindig nem értek a távirányítóhoz, sosem tudom eldönteni, hogy épp felvett műsort néznek-e, így ha megnyomom a csatornaváltó gombot, elmegy a képernyő és csak a feketeséget látni, vagy rendesen nézik a TV-t, akkor pedig tudok váltani. Persze, lehet próbálgatni, de nem tudom, hogyan kell visszaállítani, ha az előbbi helyzet áll fent. Így reggel közel másfél órán át bámultam a "Krikett legjobbjai" című sportadást. Rém érdekes volt... 

Aztán végül kért reggelit, így megcsináltam az övét is meg az enyémet is. Addigra már elment az apuka, úgyhogy felszabadultunk :D Kb. fél 11-ig tabletezett, nem tudtam levakarni arról a szarról, de utána egész nap szinte hozzá se nyúlt, egy alkalom kivételével :D Úgyhogy igazából büszke voltam magamra, hogy így le tudtam foglalni, hogy eszébe sem jutott játszani. Aztán dobáltunk egy kicsit, megint a red nose-os labdák egyikével, mire rájött Dillan-re, hogy krikettezzünk egy kicsit. Így hát kimentünk a parkba, mert nem esett -bár nagyon borús volt az ég. Vagy másfél órán át játszottunk, először én dobtam, ő ütött -megjegyzem, egyre jobbakat dobok! Bár nem értem a logikát az egész játékban, ugyanis azoknál dicsér meg, amik szerintem el lettek bénázva, és azoknál dorgál, amikre büszke voltam, hogy milyen jók. Plusz nekem mindegyik dobás  kb. ugyanolyannak tűnt, és sosem értettem, mi alapján dönti el, hogy az most jó-e vagy sem, de hát nem vagyok én profi játékos! :D Még két hétig játszadozom, aztán valószínűleg soha többet még csak a közelébe sem megyek ennek a sportnak :D-. Szóval én dobtam, ő ütött, majd cseréltünk. Az ütések is jól mentek, de Dillan megunta, hogy neki kell a labda után futkosni, így végül átálltunk a krikettről a dobálásra. Egymásnak passzolgattuk a teniszlabdát, egyre nehezítve, és mindketten ügyesek voltunk. :D Aztán viszont jött két kutya, és egymásnak estek, majd a nagyobbik felénk sétált, és Dillan megijedt -bár amúgy tök ártalmatlan volt a kutyus-, így végül bejöttünk. Idebent megebédeltünk, ettünk egy kis desszertet is, ami a tegnapi brownie volt egy kis fagyival,  majd rávettem egy kis társasra. Felvetettem a Monopoly ötletét, amire igent mondott, de aztán eszembe jutott, hogy ott vár ránk egy Angry Birds készlet, amivel szintén játszhatnánk, és amit még nem próbáltunk ki, így végül rávettem, hogy játsszunk azzal. Felállítottuk a kártyákat, a malacokat felsorakoztattuk, a madarakat is, a csúzlit is, mindent. Aztán játszottunk. Nem szeretem az Angry Birds játékot telefonon, szerintem uncsi, de élőben tök izgalmas meg érdekes volt. Végül Dillan nyert száz ponttal -eggyel több malacot talált el...-, de nem bántam, egyrészt elment vele vagy egy óra, másrészt pedig nagyon jól éreztük magunkat. Én legalábbis biztosan. Aztán elpakoltuk, és megkérdezte, hogy nem megyünk-e ki krikettezni megint, mert amúgy nem akart még bejönni, csak ijesztő volt az a nagy kutya... Mondtam, hogy jó, menjünk, de amint kiléptünk az ajtón feltűnt, hogy szitál az eső. Ekkor mondtam, hogy majd kijövünk később, most irány befelé, de megmakacsolta magát, és kérte, hogy csak egy picit, szinte nem is esik. Persze, mikor szembesítettem a ténnyel, hogy ha biciklizni jöttünk volna ki, a fejemet teszem rá, hogy visszament volna a házba kihasználva, hogy esik, nem tagadta a dolgot, csak vigyorgott. Végül pár dobás után visszaindultunk, mert tényleg zavaró volt az eső. Így a házban ragadtunk. Újonnan feldobtam a bújócskázás ötletét. Pár kör után azonban mondta, hogy nehezítsünk a dolgokon. Besötétítettünk -a körülményekhez képest teljesen- a szülők hálójában, mert ott sok hely van elbújni, és az egyikünk kiment számolni. Átvertem, bár nem szándékosan. Ugyanis számolás közben hallottam, hogy csukódik egy szekrényajtó, így sejtettem, hogy oda bújt el. Így hát, mikor bementem az ajtón, becsukva azt megálltam egy pillanatra, hátha meghallok valami neszt. Meg is hallottam, konkrétan a lábam elől, egy apró nevetést. Dillan ugyanis az ajtó mellett lévő szárítóállvány alá bújt el, és azt hitte, azért állok egy helyben, mert megtaláltam, és csak arra várok, hogy rájöjjön, és kimásszon a szárító alól. Pedig még csak eszembe sem jutott, hogy oda bújhatott xd De hát na, megesik az ilyen :D Aztán váltottunk Dillan szobájára, mikor megjött az apuka. Mutattam Dillan-nek egy jó búvóhelyet, amit magamnak néztem ki, de termetem miatt nem volt megvalósítható a számomra. A szekrény tetejére akartam felmászni, ahová tökéletes hozzáférést biztosított az előtte lévő emeletes ágy. Végül be is vetette, és mondta, hogy használni fogja még ezt a helyet, ugyanis neki eszébe sem jutott, így valószínűleg a barátainak sem. Tök evidens, szekrény tetejére nem mászunk, nem bújunk. Még jó, hogy jó bébiszitter vagyok, ilyen jókat tanítok a gyereknek :D 

Aztán lementünk a nappaliba, és kihívtam egy Monopolyra azzal provokálva, hogy gyakoroltam Lilivel, a nyolcéves kislánnyal, és tutira nem tud legyőzni most már. Persze úgy megvert, mint annak a rendje :"D De most jártam a legközelebb a győzelemhez, azt hozzá kell tenni! Csocsóztunk is, és tegnap rém borzasztó voltam, ma egy kicsivel ügyesebben ment a dolog, de a vége az lett, hogy megvert. Csúfosan. Na de sebaj :D Egy ideig elvoltunk a laptoppal is, ugyanis még a bújócskakor beszéltük, hogy jövő nyáron jó lenne, ha összejönne Amerika vagy Ausztrália aupairkedésnek, és hogy a szülőknek kell fizetni a repjegyet. Erről beszélgettünk, és erre megkérdezte, hogy Magyarország is Európában van-e, én pedig úgy döntöttem, megmutatom a térképen a dolgokat. Én. De ügyes voltam, a végére tudta, mi, hol van. Aztán a Google Earth csodáit fedeztem fel vele. Megmutattam neki a házukat utcai nézetben, meg a tavalyi család házát is.  Tök jól elvoltunk :D Aztán igyekeztünk rekordot felállítani. A fejünkkel passzolgattuk egymásnak a lufit, és azt néztük, hogy egy dal alatt (Olly Murs - Seasons) hányat tudunk passzolni. Végül 96 lett a rekord, és ezzel eléggé meg voltunk elégedve, így továbbléptünk, és azt játszottuk, hogy röpizünk egy lufival a nappali előtti folyosón. Teljesen jól elvoltunk, aztán ránk szólt az apuka, hogy "Hagyjuk abba a lufizást, még eltörünk valamit"... Meg, hogy "Most már hagyjuk abba, Dillan nyugodjon le, ne játsszon." Ezt egy tízéves kisfiúnak a nyár kellős közepén, délután hat órakor... Normális?! Valamikor a nap folyamán -többször is- bunyóztunk, viszont ha így folytatom, nem fogok tudni segítség nélkül felszállni a repülőre. Ugyanis a jobb combomon van egy jókora lila folt, a bal térdemen, meg a bal sípcsontomon is kettő. A kis bunyóink alkalmával szereztem mindet, plusz tegnap, mikor hatalmasat térdeltem az ajtófélfába -összebicsaklottam, mert lezsibbadt a lábam-. Az az én hibám volt. De az össze többi foltom az övé!

Szóval ennyi történt a mai nap folyamán. Plusz úgy néz ki, a hétvégén is dolgozom, de így legalább biztosan megkapom a heti 100 fontot, nem lesz kevesebb a hét eleji tábor miatt. 

Pluusz megkaptam a mentoromat is, aki majd segít elintézni az ügyeimet a fősulin, mivelhogy kimarad a gólyatábor nekem (*-*), ahol ezeket amúgy mindenki intézi. Úgyhogy még fel kell vele vennem a kapcsolatot, ha már így kaptam email címet. De biztosan elásom magam nála, hogy már a legelején ennyi macera van velem. Mondjuk, világéletemben velem volt a macera, esetemben semmi nem volt soha egyszerű, úgyhogy legalább ez nem lesz újdonság :D 

Képek a mai napról