Hú, imádok itt lenni, modntam már? Olyan, mintha otthon lennék. A folyamatos angol beszéd pedig csak hab

A család rém aranyos, Dillan-nel egyből, még a reptéren megtaláltuk a közös hangot, szóval minden okés.

Hogy őszinte legyek, kicsit féltem az első naptól. Hiszen azért mégis csak más 1 órán át beszélgetni a reptérről hazafelé, mint egész nap, elvileg 8 órát, gyakorlatilag 12 órát együtt lenni vele. De nem volt semmi gond, elszaladt a nap. Reggel azzal kezdtünk, hogy hozta a gépeket, és megmutatta a Barcelonában készült képeket és videókat. Ahogy magyarázott, azt hittem, behalok neki :D Aztán elszaladt az idő. Karaokéztunk -ugyanaz a zenei ízlése, mint nekem, ráadásul annyira szép hangja van, hogy csak lestem-, zongoráztunk, filmet néztünk (Futótűz. Rosszabbra számítottam), társasoztunk. Életemben először láttam Monopoly Empire játékot, ahol már nem a Dobó teret kell megvásárolni, és a legdrágább nem a Dunapart, hanem a eBay-t kell megvenni -és hasonlókat-, és a legdrágább a Samsung és a CocaCola. Amúgy állati volt. A másik társas neve The game of the life fame volt. Érdekes volt és tetszett, de a kiskölyöknek akkora mákja volt -na meg az is közrejátszott, hogy világéletemben béna voltam társasban. Kivéve, mikor picikkel játszom. Akkor szerencsésnek érzem magam, de az, azt hiszem, nem tekinthető sikernek-, hogy azt még most sem hiszem el. Baromi ügyes volt! Mikor hazajöttek a szülők, elmentünk vásárolni a Tesco-ba, és mondták Terriék, hogy ez hatalmas szó, mert Dillan sosem megy vásárolni velük, most meg még a kosarat is tolta. :D Éééés a Nando's-ban vacsoráztunk! Mármint elvitelre kértük, de azért mégis. Annyira király, hogy az hihetetlen. Annyira jó feelingje van, hogy egy darabig tuti nem unom meg. Ja, ebédelni meg leugrottunk Dillan-nel a Subway-be, ahol elkészítettem a saját szendvicsem sonkával, csirkemellel, olvasztott sajttal, salátával, paradicsommal és olívabogyóval. Mondhatom, hogy büszke vagyok? :D Azt hiszem...

Tényleg annyira mindent megtesznek, hogy otthon érezzem magam, hogy tényleg otthon érzem magam. Szeretek itt lenni, nem félek járkálni a lakásban, nem félek hozzányúlni a dolgokhoz, borzasztó kedvesek, szóval ja. Azt hiszem, megint mákom volt.

Azt hiszem, a hétvégén a London Eye-on kívül, ahová a családdal megyünk, mert Dillan -meg én- még nem látta, nem megyek sehová. Kialszom magam, pihenek és a többi. Van még időm ismét szétnézni :D

A mai nap képei