El sem hiszem, hogy mindjárt egy hete, hogy itt vagyok... Elképesztő. Persze, még mindig van kb. 5

hét hátra, szóval azt nem mondhatnám, hogy gyorsan telik az idő, de nem is feltétlenül baj ez. Kezdem azért azt érezni, hogy ez már közel sem olyan, mint a tavalyi nyár. Persze nem azt mondom, hogy rosszabb vagy jobb, nem is tudnám megállapítani, de határozottan más. Tavaly sokkal több volt a meló, a családban kevésbé éreztem otthon magam, de valahogy mégis felszabadultabban telt az idő. Ebben persze az is közrejátszhat, hogy tavaly velem volt Kata, valamint, hogy az egy igazi "játszunk turistásat" nyár volt. Ez pedig sokkal inkább szól a pénzszerzésről és a fősuliról, mintsem a szórakozásról. Nem azért, jól érzem magam, a család továbbra is családtagként kezel -bár veszekedni még nem veszekedtünk :D-, Dillan-nel pedig egyre jobban megértjük egymást. Ma reggel például, mikor meglátott, teljesen feldobódott, ez pedig nagyon jól esett. De hiába ez a sok igyekezet, a jó környezet, a vidám hangulat, mégis, ha egyedül vagyok -márpedig egyedüllétre mindenkinek szüksége van, főleg az után, hogy általában 10-11 órában vigyáz egy 10 éves kiskölyökre-, elönt a búskomorság. Persze, ennek köze lehet ahhoz, amit már korábban leírtam, hogy valahogy úgy érzem, mintha elveszítettem volna önmagamat, az alapvető vidámságomat csupán önmagam szórakoztatására, és még nem találtam meg. Igyekszem, de azért furcsa. Mert látom, hogy alapvetően én nem ilyen vagyok. Én nem komorodom el ok nélkül csak azért, mert egyedül vagyok. Főként azt szerettem magamban, hogy egyedül is jól tudtam érezni magam, ilyen téren nem kellett támaszkodnom senkire. Nyilván nem ártott, ha ott voltak a barátaim vagy a családom. De egyedül is jókedvűen telt az idő. Most pedig valahogy ez nem megy. De igyekszem visszatalálni önmagamhoz, mert ezzel a mostanival nem nagyon vagyok jó barátságban.

A mai napról pedig.... reggel negyed 9 környékén "merészkedtem ki" a szobámból át a nappaliba, ahol ott ébredezett Druvi és Dillan. A reggelek mindig egy picit nehezek, mert nyilván, senki nem pörög egyből "kora" reggel, de amikor bemegyek, köszönöm, és aztán én is leülök a kanapéra és csatlakozom a TV-t néző Dillanhez, miközben az apuka a másik fotelban ül és dolgozik, azt érzem, hogy csinálnom kéne valamit. Lehet, hogy ez tavalyról maradt meg, de nem érzem helyesnek, hogy csak ülök, miközben az apuka is jelen van. Utána már kezdem megszokni, mert normális, ha egy 10 éves a barátaival játszik a neten, akik nincsenek elérhető közelségben. Persze az is furcsa, mert miközben ülök a fotelben, és azon jár az agyam, mivel tudnám lefoglalni a kiskölyköt tudom, hogy nem azért fizetnek, hogy csak üljek és nézzem a TV-t, le kéne foglalnom. De ez nehezebb, mint azt az emberek gondolnák, akik azt mondják, hogy "Ugyan már, a bébiszitterkedés könnyű, mint egy séta a parkban. Csak játszani kell a kölykökkel". Ugyanis ez nem így működik. Azon túl, hogy rém kimerítő napi X órában teljes figyelemmel és koncentrációval a gyerekre figyelni, nekem kell kitalálni, hogy mivel lehet lekötni, és egy egy 10 évesnél, akit egyáltalán nem ismerek sokkal nagyobb fejtörést okoz, mint egy 1 vagy 2 éves kisbabánál, továbbá ott van a felelősség is, ami a válladat nyomja. Mert igen, egy gyerek játék közben, meg bármikor csak úgy megütheti magát, érhetik kisebb balesetek, ez természetes. De mégis rosszul veszi ki magát, hogy a te felügyeleted alatt történt, még akkor is, ha nem tehettél volna semmit ellene.

Azt hiszem, kicsit elkalandoztam. Szóval, miután Druvi elment, felengedtem én is, és kezdődhetett a nap. Csináltam két szelet bundás kenyeret, de Dillan-nek nem ízlett, így végül én ettem meg egy kis rántottával, ő pedig müzlit evett végül. Aztán pihentünk, játszottunk a Game of life-fal megint, és kivételesen én nyertem,  11-kor jött a takarítónő, mi pedig elsétáltunk a WHSmith-be, ahol vettem

magamnak egy új naplót végül, ami bár nem annyira jó, mint a mostani, de a célnak megfelel, Dillan-nek pedig egy ilyen színváltós hiperszuperfantasztikusankirályságos vonalzót "2 kool for school" felirattal. Miután hazasétáltunk és játszott egy kicsit a tabin kimentünk és nekivágtunk a biciklizésnek. Hát mit ne mondjak, rendesen leizzadtam, pedig csak egy órát voltunk kint. Mivel efféle tanításban még csak Jude-ot tekinthetem tanítványomnak, ezáltal pedig ő az egyetlen minta is, vele tudtam összehasonlítani. Jude tavaly nagyon ügyes volt, egyből ráérzett az ízére, de szerintem ez azért is lehet, mert 4 évesen egyszerűbben tanul az ember. Dillan is ügyes volt, de vannak nehézségeink. Bár nem gondolnám, hogy ne lenne képes megtanulni biciklizni augusztus végéig. Majd gyakorolunk, és már egy óra elteltével is ügyesebb volt, mint amikor elkezdtük. Csak eléggé fél attól, hogy elesik és megüti magát, márpedig ez a tanulással együtt jár. De azért igyekeztem biztosítani afelől, hogy nem hagyom, hogy megüsse magát. Lényeg a lényeg, mire végeztünk, büszke voltam rá. Utána még elvoltunk, beszélgettünk, játszottunk  Elfie-vel meg minden, aztán fél 5-kor megjött Druvi, hogy elvigye teniszre, én pedig szabad voltam.

Megvacsoráztunk, épp most jöttem fel, és vacsi közben Choccywoccydoodah-t néztünk, ami ilyen brit sorozat egy csokoládétorta műhely, és olyanokat csinálnak, mint pl. három nap alatt csokiházikó, ami fél tonnát nyomott, most meg egy beszélő könyvtortát kellett csinálniuk, tényleg elképesztő. Baromi ügyesek, és tuti, hogy nekem nem lenne türelmem hozzá. Teljesen rászoktunk, nagyon érdekes :D

Képek a mai napról