Sziasztok, most egy egészen lehangoló bejegyzéssel jelentkezem....Azt kértétek, legyek öszinte, és enélkül nem is érné meg írni a blogot. Szóval kezdem:
Senkinek nem kívánom azt, amit én érzek. Vagy amit Pati, de lényegében a kettö ugyanaz...
Ugyanis az, hogy elvették tölem azt, azokat, amiket, és akiket a világon a legjobban szeretek, leírhatatlan fájdalom. Elvették a tánc örömét. Azt, hogy táncolhassak, hogy a táncban mutassak meg mindent. A tánc bennem volt, imádtam csinálni, akkor is, ha nem voltam benne annyira kiemelkedö, mint, mondjuk a bátyám. De szerettem csinálni, és semmiben nincs fontosabb, mint annak a dolognak a szeretete. Minden szombat kín, legalábbis az esték. Imádom a néptáncot, az az egyik legeslegjobb az életemben. Illetve csak volt...És szombat esténként van az új müsor a Dunán, a Felszállott a Páva. Néptáncos müsor, olyan, mint az X Faktor, csak néptánccal, népzenével. És édesanyám, és nagymamám - akik minden hétvégén nézik a müsort - folyton kérdezik, miért nem nézem én is. Megmondjam? Azért, mert mikor azt nézem, hogy valaki néptáncol, hogy mennyire élvezi - mert azt látni a táncosokon -, az olyan érzés, mintha megforgatnák bennem a kést. Még úgy százszor. Mert tudom, hogy ha nem is örökké, de 3-4 évig most nem táncolhatok. Lemaradok a 20 éves jubileumról, ugyanis valakik, gondolom a vezetöség átrakta a jubileumot Dec. 22-röl Dec. 9-re. Ami nekem nem jó. Mert túl drága 2 utazás egy hónapban. Ígye lamaradok arról az ünneplésröl, ami... ami nagyon sokat jelentene. Mert én is ott táncoltam köztük 10 évig. Életem legboldogabb 10 évén át. És nem ünnepelhetek velük. Nem léphetek fel. És ez fáj egyik legjobban. Soroljam még? Elvették az énekkarokat. Mióta kijöttünk, csak itthon éneklek. Mit ne mondjak, mióta nem járok 3 énekkarba, azóta jelentösen zuhant a hangom "tehetsége". Oké, ez egoista megfogalmazás volt, de értitek. Hogy nem "képzem", és így egyre csúnyább. Rendesen hiányoznak - napról napra egyre jobban - a próbák, a jó társaság, a fellépések, még Kati néni kiabálása is. A közösség. MINDEN!!!!
Folytassam? Oké. A gitározás. Illetve, az úgy nem, ugyanis idekint is gyakran elöveszem  - egyre gyakrabban, minnél gyakrabban mar belém a fájdalom -, csak Dénes. Hogy vele bármiröl el tudtam beszélgetni, attól függetlenül, hogy idösebb nálam. De lehet, hogy pont ezért. Mindig meghallgatott - persze, mások is, a csajok, de azért egy felnöttel másabb -, és tulajdonképpen a tanárom mellett a pszihológusom volt. Neki szidtam Ausztriát, az egész helyzetet, minden. Vele mindent megbeszélhettem, és most ez is elmúlt. Természetesen modnta, hogy bármikor visszamehetek, és ki is használom a lehetöséget, jövöhéten benézek hozzá is, de ez nem lesz ugyanolyan, mint mikor hetente találkoztunk. Most nem félek attól minden héten, hogy le fog szidni - holott sosem tette - , mert nem készültem. Nagyon hiányzik. Kimondani nem lehet.
És talán a legfontosabb, a lányok. A barátaim. Természetesen szinte mindennapos a kapcsolat skype-on, vagy fészen - kivéve Letty-t, akivel nem beszéltem, mióta kijöttem, illetve néha fészen pár percet, valamint azt az egy esetet, amikor Nikivel skype-oltam, ö meg átment hozzá. De ennyi.Valamint Sárával is tudunk már beszélni skype-on, csak most pár napja nem jött össze, Vikivel már meg sem tudom mondani, mióta nem beszéltem, és Amandáékkal. Ki sem tudom mondani, le sem tudom írni, mennyire hiányoznak. Söt! Az a szó, hogy "Hiányoznak", enyhe kifejezés.
Imádom, hogy itt van nekem Pati és Barbi, mert kb. ök mentettek meg, de ettöl függetlenül, az, hogy ök itt vannak nekem, nem pótolja a többieket, attól nem hiányoznak az otthoniak kevésbé. És ezzel szerintem Pati nevében is szólok....

Tegnap este beszélgettünk, és...hát, szépen röhögtünk a nyomorunkon. aztán nézegettünk fészen posztokat, amik arról szólnak, hogy nincs annál nehezebb, ha valakit szeretsz, de ö nem szeret viszont, meg hasonlók. És azt beszéltük, hogy de igenis vannak annál nagyobb problémák. Attól, hogy nem ismerik öket - kívánom, hogy ne is kelljen megismerniük - attól még vannak. Persze, a miénknél is vannak nagyobbak, csak minket ez nem igazán vígasztal.
Én is imádom a One Direction-t. Konkrétan ök a 3/4 életem. Velük kelek, velük alszom el. Most kiszivárgott 2 dal az új albumról, amin egyébként iszonyúsokat dolgoztak. És ide is leírom, hogy az, aki felrakta a dalokat, nem normális, és gerinctelen. Hogy így "tönkretette" 5 srác munkáját. Nem fair velük szemben. És én meghallgattam. Igen, mert szeretem öket, a dalaikat, és kíváncsi vagyok. És ha valaki a fejemhez vágja, hogy idóta vagyok, hogy nem szeretem eléggé a fiúkat, vagy hogy ezzel most elárultam az 1Dcsaládot, az téved. Nem is tudja, mekkorát! Mert at´tol még ugyanúgy meglepetés lesz az album, hiszen csak 2 számról van szó!! Nem az öszeset rakták fel, hanem 2-t. Egyébként fogalmam nincs, hogy aki felrakta, az honnan szerezte a dalokat, de hatalmas gerinctelenség volt. De én meghallgattam, és bár hatalmas lelkifurkám van, nem érzem rossz embernek magam. Csak gazdagabbnak két fantasztikus dallal. Gratulálok, fiúk. És tényleg kívánom, mindenkinek, minden Directionernek, hogy az legyen a legnagyobb bajuk, hogy 2 dalt meghallgathattak imádott fiúbandánk új albumáról, a többi 15 pedig meglepi lesz. Illetve 13. Mégegyszer hangoztatom, hogy HATALMAS gerinctelenség volt a csaj részéröl, de én csak gazdagabb lettem.

Úgyhogy tényleg, mindenkinek szívböl kívánom, hogy soha ne kelljen átélnie azt, amit mi élünk át. Nem a világ legrosszabb dolga, de nekünk az. Olyan, amit talán ilyen idösen még nem is kéne átélni... Meg egyébként késöbb sem... Lehet, hogy felfújom a dolgokat, de így érzem, és érezzük.

Fúúú... Öcsém most felcseszte( bocsi a szóért) az agyam. Elszámoltam 10-ig. Aztán 20-ig. Lehet, hogy 25-ig kellett volna....
Köszönöm, hogy leírhattam.