Gotta Be You
14:33
Sziasztok! Elöször is szeretnék bocsánatot kérni, amiért ilyen sokáig nem voltam, máodszor pedig el szeretném mondani, hogy tegnap rájöttem, hogy milyen undorító és beteg emberek vannak ezen a világon. De erröl majd késöbb.
Szóval... mostanság ugye iskola van. És bármilyen meglepö, én is oda járok. De csak mert muszáj. Hát, az osztálytársak kezdenek befogadni minket Patival, egyre aranyosabbak, sokat segítenek, föleg, ha valamit nem értünk. A pénteki tesiórán valami megváltozott, a "gát", ami eddig köztünk, mint magyarok, és az osztálytársaink között, mint osztrákok leomlott. Ugyanis Laura és Ina mellettünk "gyakorlatoztak", csinálták a feladatokat, és mikor látták, hogy valamit nem értünk, segítettek, elmagyarázták, aztán tök jókat ökörködtünk! :D Nagyon örültem, nekünk az volt a feladatunk, hogy a fekvötámaszt ki kellett tartani. Namost, fogalmazzunk úgy, hogy... nem voltunk jó erölétben Patival, és kb. 10, max 15 másodpercig ha bírtuk. Akkor Ináék meg folyamatosan röhögtek, és mondták, hogy "halten! Halten!!" Azaz, "Tartsd!Tartsd!!!" :D Nagyon aranyosak voltak, aztán, mikor végeztünk, akkor Ina folyamatosan vigyorgott, és a hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy jók voltunk. :D Tesi után meg egész nap felénk lesett, és röhögtetett minket. Egyre jobban megszeretjük az osztályt (azt hiszem, beszélhetek Pati nevében is), és egyre kevésbé akarunk átmenni másik osztályba....
Szóval, a pénteki nap Inának és Laurának hála jó hangulatban telt.
A tegnap... hát, aludtam fél 1-ig, neteztem fél 4-ig, aztán kivonultam a TV elé a lapimmal, és a Nickelodeon-ra kapcsoltam, ugyanis 2-töl 1D napot tartottak. Mikor én odakapcsoltam, akkor kezdték el játszani a One Thing-et klippel együtt. :D Hívtam Nikit skype-on az iCarly alatt, és mire felvette, már a WMYB-t játszották a reklám alatt, szintén klippel. :D Akkor együtt örültünk. Megjött Barbi is, így leraktuk Nikivel, de szigorúan az után, hogy kielemeztük a Payzer álompár szakítását. :( Ez is egy nagyon szomorú dolog, de mindegy. Még lestük a képeimet Barbival, mikor beadták a TurnéDVD-t!!! :D Virult a fejünk rendesen!!!! Aztán, annak vége lett, így bevonultunk a szobánkba, és 1D ezerrel! :D De nem oskáig, mert Kati néni, az anyukája mondta, hogy indulnak. Így ök elmentek, én meg folytattam az 1D napot. De közben egész nap azon járt az agyam, hogy Zsó végre hazajön!! Ennek azért örültem ennyire, mert már nagyon hiányzik, és akkor elvileg ma beszélünk. :D Még Nikivel skype-oltam egy kicsit, kb. 9-ig, aztán ö is elment lefeküdni. Én írtam Hajni néninek a The sun-nal, meg a Fabolous-sal kapcsolatban, hogy amint tud, válaszoljon, mert fontos, hogy megvegye!! Aztán kifizetem. Na, mindegy.
Eztán jött az, amitöl kiborultam, és rendesen elfogott a hányinger. Ugyanis Twitterr-re kirakott egy csak egy linket, valami olyasmi szöveggel, hogy "Nem bírtam ki sírás nélkül". Így rámentem, de csak kíváncsiságból. Még olvastam egy kicsit, meg youtube-oztam, mielött belekezdtem volna. De mikor minden más fontos teengömmel végeztem, elkezdtem olvasni. Kár volt. Ugyanis az egész one shot egy levél-napló volt, amit Louis írt Harry-nek. Miért? Mert a sztori szerint Hazza öngyilkos lett!!! És Haz halálát Lou nem tudta feldolgozni. A 25. oldalig bírtam csak olvasni, annyira undorító volt. Addig az volt, hogy Lou megvágta magát, amit élvezett(!!!!!!!!!!!), aztán elütötte a busz. Itt hagytam abba, mert már nagyon rosszul voltam, aztán, a végére tekertem. A 99. napon (az az utolsó nap) Lou begyógyszerezve magát szintén öngyilkos lett. Aztán, Lou felment a mennybe, és Harry-vel boldogan éltek. Merthogy a csaj szerint melegek.
Itt már ott tartottam, hogy komolyan elhányom magam, és szabályosan remegtem az idegességtöl. Merthogy milyen normálatlan, beteg, ostoba directionator állat ír ilyet???!!!! :@@ Nagyon, kimondhatatlanul dühös voltam a lányra, aki írta!! Aztán, mikor megláttam, hogy kommentekben oylanokat írnak neki, hogy "Milyen fantasztikusan ír", meg hogy "Végigsírták az egészet", valamint, a legdurvább, hogy "Nagyon megható volt", akkor meg már csapkodtam magamban. Legszívesebben rendesen megtéptem volna azt a személyt, aki írta. Ugyanis ez beteg. Én még csak bele sem merek gondolni, mi lenne, ha egyikük meghalna, pedig nem vagyok directioner. Sajnos még nem. Nemhogy erröl írjak egy ilyen beteg sztorit!! Úristen!! Nagyon kiakadtam, este erröl volt rémálmom.
De sikerült megnyugodnom ugyanis még megnéztem az X faktort. Mármint a brit xfaktort, és tényleg nagyn tehetséges emberek vannak!! 3 van, aki nagyon tetszik. GMD3, Union J, és Ella. Ök tényleg nagoyn tudnak.
Na, de most rohanok takarítani, majd olvasni! :)
Puszi,
Zsóxxx
0 megjegyzés