Holnap, holnap
22:23
Sziasztok!! Ismét jelentkezem. figyelitek? Egyre gyakrabban! :D
holnap kezdődik a gitártábor! :D A tegnapi nap pedig egyébként nagyon jó volt!! :D
Arról röviden:Megjöttek Gabiék. Gabi és Kamy. Majd kivittük Larát a kertbe, majd míg ő bóklászott, addig megjött Kitti, később pedig Niki is. Kint voltunk, majd mikor már a 42 fokban majdnem megfőttünk, akkor bejöttünk. El ökörködtünk, megnéztük az Utolsó Dalt( persze már csak akkor, mikor végre Letty is megjött ) :D Jót sírtunk a filmen, de a felénél kittinek haza kellett mennie :(( majd kicuccoltunk a kertbe macskástól mindenestül, és megrakták a többiek a tüzet. Valterék is segítettek :D Majd sütögettünk egy kicsit, és Gabinak is mennie kellett :(Szóval ő is elment, még gitározgattunk egy kicsit, majd összepakoltunk. Leöntöttük( illetve Letty, mert mi Nikivel nem arattunk hatalmas sikert ), a parazsat, majd bejöttünk. Még kergettük Larát egy kicsit, aztán pedig megnéztük a Sherlock Holmes 1-2-t :D Tudni kell, hogy mire végeztünk, fél 5 volt. Hajnali. Akkor Niki már nagyon kész volt, úgyhogy lefeküdtünk. Felkeltünk fél 8-kor xd Úgyhogy sokat aludtunk. még fetrengtünk az ágyban, meg TV-ztünk, majd fél 10-kor Kamy és Niki hazamentek :( Lettyvel TV-ztünk, majd 10-kor érte is jöttek :( Értsétek: Mindenki elhagyott :(
Ma pedig képeket szedtem le, olvastam, gitároztam. hiszen HOLNAP TÁBOR!! :DD *-*
Most megyek is aludni, sziasztoook! :D <3
0 megjegyzés