:@@@@@@@@@
7:32Jó reggelt mindenkinek!!! :@@ Nem hiszem el!! Tegnap már 2x( !!!!!!!!!! ) megírtam ezt, de egyszer áramszünet volt, a másikat meg közzétette, és most nem mutatja...-.-" Nem baj, leírom harmadszorra is...
Szóval, miután írtam, buszon olvastam, szokás szerint. Odaérve Berénybe, mentünk az okmány irodába, lefotóztak 3/4 óra várakozás után végre, aztán mentem a postára befizetni a csekket, onnan vissza az okmány irodába, és mikor ezzel elkészültem, strandolást terveztem. De a parkban( azon keresztül mentem ) találkoztam Lindával, Krisztával meg Sasával. :D Mivel úgy volt zsém, ezért mondtam Lindának, hogy nincs-e kedve eljönni velem strandra? Kifizetem! :D Erre azt mondta, hogy mondjam Krisztának. Megkérdeztem tőle, és nagy nehezen belement. Azért nagy nehezen, mert nem szereti ezt a más-ad-én- meg- nem-viszonozom dolgot. De mondtam, hogy nem is várnám el, hogy visszaadják! Szóval, miután ezt lebeszéltük, elmentünk Lindáékhoz, mert nem volt strandolós cuccban. Ott, míg ő átöltözött, és Roliztam, meg Vandáztam egy kicsit, meg ettem fincsi borsót!!*.* Imádom! :DD Aztán meg elindultunk a strandra. Út közben beszélgettünk, meg hülyültünk, meg minden! :D Régen csináltuk már ezeket. :( Aztán, mikor odamentem a pénztárhoz, hogy 2 diákjegyet szeretnék, láttam, hogy a pénztárnál Ivett van. És megnézte, hogy ki a lány, akivel mentem, és azt mondta, hogy olyan jegyet ad, mintha úszótanfolyamra mennénk. x) Mondom köszönjük! :D Így mindkettőnknek fejenként 150-nel olcsóbb lett a jegye, amit én fizettem, így nekem ugyan tökmindegy volt. XD Szóval, csoportos jeggyel bementünk, letettük a cuccunkat, és bementünk a vízbe. Elhülyültünk, és azt mondta Linda, hogy végre megint olyan vagyok, mint régen. Megkérdeztem, hogy ezt hogy érti, és erre azt mondta, hogy hát.... olyan vagy, mint régen, felszabadult. :) Mondom köszönöm. x) :DD Aztán megettük szép lassan a rántott húsos szendvicseket is, amiket vittem, meg megittuk az innivalókat is. Ja, meg, mivel olcsóbb volt a belépő, úgy hozta a pénzünk, hogy vettünk egy sült krumplit. Mármint nem egy szemet, hanem értitek, na! XDD Csak az volt a vicces, hogy múltkor Ani is vett, mikor vele voltam, és ő normális adagot kapott, de nem kellett fizetnie a ketchupért. Csak 350-et fizetett. Mi meg úgy kaptuk, hogy tányér, szalvéta rajta, azon a papírtányér, amin dupla adag sült krumpli, megsózva, a tetején díszítés: 3 szelet uborkában( félbe voltak hajtva. XD ) 1 szelet paradicsom, és rajtuk meg egy kicsi zöld gaz. XD És mellé kaptunk ketchupot, kis tányérkában, műanyagban. Ja, és 2 kis villát bele, mikor nem is mondtam, hogy kettőnknek lesz. :D És mi is 350-et fizettünk volna, ha nem kérünk ketchupot, ami + 50 forint volt. :D De nem baj, finom volt, és kész! :DD Addigra már jól leégtünk, barnultunk, de azért még kifeküdtünk napozni. Igaz, nem kentük be magunkat, de olyankor ki gondol ilyen apróságokra? XD Aztán 2 környékén megjött Dórim is. Vele is úszkáltunk, megtanítottuk úszni úgy, ahogy, meg átcipeltem a túloldalra. XD Ja, meg versenyeztünk, hogy ki bír a víz alatt maradni a legtovább. Dóri nyert, 50 másodpercig volt lent, én meg csak 38, Linda meg 30. :D De jó volt azért. aztán Dóri nem akart kijönni a vízből, így csak mi mentünk ki Lindával, mert jött az anyuja, Kriszta. Hozott nekünk kaját, 4 szendvicset( rögtön meg is ettük XD ), mert nem mentünk haza hozzájuk ebédelni. Meg adott pénzt fagyira, viszonzásul a belépőnek, pedig mondtam neki, hogy nem kell semmi!!! De odaadta, mi meg, miután elment Dóri, mert neki is mennie kellett, még úszkáltunk egy kicsit, aztán vettük meg a fagyit. Én nesquick-eset, meg karamellásat ettem. :D Lin meg erdei gyümölcs-joghurtosat meg madártejeset. :D Az is nagyon finom volt ám! :DD x) aztán még visszamentünk. Addigra már szállingóztak befele a táncosok is. :D De ők különcködtek, meg mindenki átvette a fürdő ruciját, de a lányok közül csak 3-man fürödtünk... :/ Nem értem, mi értelme volt ugyan, de mindegy... Aztán meg Vivi mesélte, hogy Zsuzsa ordítozott vele, hogy hogy képzeltük? Hogy majd átcipelik a biziket a strandra??NEEEM! Közben meg a papíron, amit kaptunk, arra is az volt írva, hogy bizonyítványosztás a strandon, ezért nem ment senki a Vizuba...-.-" Memória-.-" XD De nekem nem nagyon cseszte el a kedvem, ez a kis vita.... Jól szórakoztunk, meg szívattunk egy balf*szt. Ugyanis amerre úsztunk, abban a sávban úszott ő is... És kicsit idegesített, főleg, hogy hülyültünk, és erre 3x fejbe rúgott, 2x mellen, 4x lábon, combon, aztán meg a lábamat tolta arrébb, mikor kézen álltam, és azért sem került ki. Lindával ugyanezt. Ja, meg nekem még be is szólt. Aztán úgy döntöttünk, hogy megbosszuljuk. Szembeúsztunk vele,, direkt, és úgy tettünk, mintha nem látnánk, hogy merre úszunk, és csak véletlenül úsznánk szembe vele. XD Olyankor, mikor ő megrúgott, visszarúgtunk, meg mikor lábon köpött, beszóltunk neki. XD Aztán kézen álltam, és ő arrébb lökte a lábamat, én meg megelégeltem a terrorizálását( x)) ) és lefröcsköltem, erre ő megállt, és elkezdte mondani, hogy nem tudnánk arrébb menni? Más sávok is vannak. Erre én mondtam, hogy vannak, de akkor maga is elmehet a másikba, nem csak mi. És megköszönném, ha nem köpdösne, rugdosna fejbe, lábon, hasba, és mellbe. És rámosolyogtam, és arrébb úsztunk Lindával. Lepacsiztunk, meg minden. XD Azért tetszett. XD De a pasas ki is ment a vízből! XD Aztán, miután ezt megcsináltuk, átmentünk a melegbe is egy kicsit. Aztán kimentünk a vízből, át a játszótérre, még hintáztunk, meg mindent. Utána én is átöltöztem, meg Lin is. :DDD Aztán mennem kellett, mert ment a buszom. Elköszöntem indától, puszit küldtem a többieknek is. :D És a buszmegállóba érve még vártam egy kicsit. Aztán felszálltam, és hazajöttem. A buszon meg egy tök idegen csak odajött hozzám, és mintha ismerne is, megkérdezte, hogy: " SZIA!!!! Te is ezen a buszon utazol???" Azt már vagy 10 perce mentünk. XD Én meg szakadtam a röhögéstől, a buszsofőr úgyszintén, a csaj meg nem nagyon értette, hogy min nevetünk. :D Vicces volt. Hazafele meg annyira fáradt voltam, hogy ugye gyalogoltam kintről befele, és tántorogtam. 2x ki a kocsi elé, de az meg kikanyarodott, úgyhogy nem ütöttek el szerencsére. :D Aztán hazaértem, és ettem. :DDD Utána meg leültem a géphez, és fel sem keltem fél 10-ig. :D Utána meg már csak lefeküdtem, és aludtam. Ja, nem! Még megnéztem a holdfogyatkozást, ami legutoljára 2008-ban volt. :D Tiszta szép volt! A hold fogyókúrázott, és neki még sikerült is! Ez mér van?? XD Aztán ennyi. XD
Ma meg felkeltem 5:30-kor. Felöltöztem, bepakoltam, és ideültem a géphez. Kaptam egy SMS-t, hogy Jas nagyon fáradt a tegnapi kirándulás után, és hogy jó-e, ha a 15:1-zel jön be Berénybe. Mondtam, hogy jó, pihenjen csak. Én meg a 14-gyel megyek be, mert később már csak 16-után van busz. Szóval majd olvasok. :D Meg megreggeliztem. bundáskenyeret. :D Fincsi volt! És most megint itt vagyok. :DD De megyek is, szerintem még lefekszek egy kicsit.
Páááááááááááás^^:DD
0 megjegyzés