Huszonhetedik nap (2015. 08. 10. Hétfő)

Azt a mindenit! Ez a 600. bejegyzés, ami egy elképesztő szám, plusz most néztem, és 20212 a megjelenítések száma, ami, mielőtt kijöttem még...

Azt a mindenit! Ez a 600. bejegyzés, ami egy elképesztő szám, plusz most néztem, és 20212 a megjelenítések száma, ami, mielőtt kijöttem még csak közel sem volt ehhez a számhoz, amit nagyon-nagyon köszönök!
Hú, a mai nap. Nem is izomlázam van, már a csontjaim fájnak a lábamban. Borzasztó érzés, de nagyon megérte. Elképesztő nap volt.
De kezdem elölről. Reggel negyed 9-kor keltem, mert azt hittem, simán elkészülök egy óra alatt, és nyugisan el tudok indulni. Hát, tévedtem. Nagyon. Felöltöztem, smink, haj, csináltam uzsonnát is, meg reggelire gombás-hagymás rántottát, majd végül óra 20-kor elindultam, bár pl. nem mentettem le Brigi számát, akivel találkozót beszéltünk meg. Végül épp időben értem az állomásra, hogy elcsípjem a King's Cross-ra tartó járatot, úgyhogy felpattantam a vonatra, és már száguldottunk is. Közben jöttem rá, hogy most nem jó, ha leszállok a Leicester Square-nél majd a metróról, aztán sétálok, mert az messze van. De -és emiatt büszke vagyok magamra- nem kezdtem el pánikolni, hogy nem tudom, mit csináljak, hanem szimplán csak odamentem az egyik nőhöz a metrónál, és elmondtam, hogy a Westminster-hez szeretnék eljutni, melyik vonalat kéne használnom? Ő elmondta, és már mentem is.
Amikor feljutottam a felszínre, az első, ami szembejött velem, a Big Ben volt. Egy éve nem láttam már, és ismét lenyűgözött a gyönyörűsége. Fantasztikusan szép, főleg, ha megfigyelünk minden apró, kidolgozott részletet. Egyszerűen lélegzetelállító. Megnéztem a telefonomat, és már háromnegyed 11 volt, a találka pedig 10:15 körülre volt megbeszélve. Körülnéztem a Big Ben lábánál, és kezdtem aggódni, hiszen Brigi nem volt sehol, de azzal nyugtattam magam, hogy ha már itt járt volna, míg én nem voltam, hívott volna. Csak később derült ki, hogy ő sem mentette el az én számom xd Végül találtam WiFi-t, megkerestem a számát és felhívtam. Megnyugtatott, hogy nagy a forgalom meg minden, így kb. fél óra, mire ideérnek, de jön, ne aggódjak. Míg nézelődtem, azon járt az agyam, hogy a Robert Downey Jr.-os Sherlock filmben a Parlament melyik ablakából ugrott ki? De azóta sem jöttem rá... :D Kb. 10-en kértek meg, hogy készítsek már képet róluk, míg  végül befutott. Egy pillanatra megilletődtem, mikor valaki a nevemen szólított, de aztán megláttam Brigit, és minden rendben volt. Megöleltük egymást, aztán egy kis csevej után nekiindultunk. A cél a Trafalgar Square volt, de végül egy másik irányba indultunk el. Aztán meggondoltuk magunkat, és visszaindultunk, mire végül megleltük a Nelson szobrot. Út közben szembejött velük egy Gandhi meg egy Lloyd George, mármint szobor, én pedig büszkén magyaráztam Briginek, hogy kicsoda az utóbbi, ki volt a másik három ország képviselője és ehhez hasonlókat. Büszke voltam, hogy emlékeztem. Míg a térre értünk olyanokon röhögtünk, minthogy a britek borzasztó gyorsan építkeznek.
Ugyanis míg a rossz irányba sétáltunk, elhaladtunk egy hatalmas épület előtt, amiről fogalmunk sem volt, micsoda, de borzasztó sokan álltak sorba. Mondtam, hogy ez tavaly még nem volt itt, nekem legalábbis nem rémlett, de mint kiderült, az a Westminsteri Apátság volt és már több, mint 1000 éve, 1065 óta áll ott. Hát, nekem tavaly nem tűnt fel. Aztán a gyors építkezésre utal az is, hogy konkrétan bármerre megy az ember, mindenhol munkások dolgoznak, de hogy min azt sosem lehet tudni, továbbá, hogy a Trafalgar téri Kék Kakas, ami tavaly még ott volt, pózoltunk is vele, mostanra eltűnt, és egy nagy csontváz vette át a helyét. Végül sétálgattunk a téren, megcsodáltuk a csontvázat, majd már épp bementünk volna a National Gallery-be, amikor meghallottuk Ed Sheeran Thinking Out Loud-ját, így elindultunk a hang irányába. Két srác parádézott a múzeum előtt, playback-eltek, mert a fejemet mertem volna rátenni, hogy az Ed hangja volt, és már épp indultunk volna be a múzeumba, amikor elkezdődött az igazi produkció. Break tánc volt, egy kis parádéval meg mindennel, ami csak kell egy utcai műsorba. Baromi ügyesek voltak, megérte ott maradni! Főleg, mikor ilyen duplaszaltókat csináltak, meg nekifutásból szaltó, meg ilyenek. Elképesztőek! Persze utána odamentünk képet kérni, és csináltunk is velük. Nagyon jófejek voltak, de tényleg. Ezt követően bementünk a múzeumba, és vagy egy órán át kerestük Jason Brooks - Paul című festményét, amitől tavaly el voltam ájulva. A nagy keresgélés közben persze végighangoskodtuk az egész múzeumot. Megálltunk egy-egy festménynél, és míg mások olyan szofisztikált dolgokat mondtak, mint például "Hmm, a felhők ilyetén gyülekezése jelképezheti a festő borzalmas lelki hangulatát.", mi olyanokat mondtunk, hogy "Ha ennyien ott voltak a szülésnél, mennyien lehetnek az esküvőnél?" (egy jászolos kép volt), vagy volt egy kép egy lóról. Gyönyörű volt, de fogalmunk sem volt, hogy az emberek mit tudnak belelátni egy-egy ilyen képbe. Nekünk mindössze azt jelképezte, hogy patás állat, az ott a feje, azok meg a lábai. A sörénye is szép. De nem többet.... Meg nem értettük, hogy miért suttognak az emberek. Vagyis ez nem olyan, mint egy könyvtár, szóval miért ne lehetne normális hangerővel beszélgetni? Úgyhogy mi ezt tettük. Aztán végül feladtuk a keresést -még jó, ugyanis miután hazaértem, jöttem rá, hogy rossz múzeumban kerestük...-, visszatértünk a múzeum elé, hátha megint fellépnek a srácok. Nem ők voltak soron éppen, hanem valami perverz néger csávó, aki rém unszimpatikus volt. Azért maradtunk egy kicsit még, hátha nem sokára ismét a srácok parádéznak.
Úgyhogy őket figyeltük -az egyik épp fekvőtámaszozott meg nyújtott a show-hoz, úgyhogy még a kilátás sem volt rossz-, közben pedig odajött egy srác, és miközben Brigi ujjára akasztott pár fonalat, amit elkezdett fonni, beszélgetést kezdeményezett. Aztán nekem is csinált egy karkötőt, amiért persze fizetnünk kellett, egyrészt bunkóság lett volna nem fizetni, ha már megcsinálta és csak úgy otthagyni, másrészt meg tényleg jól néznek ki, brit színeket kapott mindkét darab. Úgyhogy végül adtunk neki 5 fontot felesben, és így ő is megnyugodott, meg mi is, plusz lett közös karkötőnk :D Egy idő után azonban nekiindultunk -a földön láttunk krétarajzokat, többek között egy Miniont, Kevin-t is, miről egyből eszembe jutott anyu, így lefényképeztem :D-, úgy döntöttünk, nem várunk tovább, majd visszajövünk. Egyébként nem tértünk, így pedig a srácok nevét sem tudtuk meg, vagy hogy mi a neve az alakulatuknak, pert lőttem pár képet, amit elküldtem volna nekik. De mindegy. Szóval továbbindultunk, és miután betértünk egy boltba, hogy vegyünk ásványvizet és mindketten mentessel a kezünkben léptünk ki a bolt ajtaján -abban a hiszemben, hogy bubis-, irányt váltottunk és elsétáltunk a Buckingham Palotához. Ott megkért két kínai hölgy, hogy fotózzam le őket, úgyhogy lőttem pár képet, aztán meg ha már így ott voltak, mi is megkértük őket, hogy csináljanak rólunk párat. A nénik nagyon aktívak voltak, másodpercenként kattintgattak olyanokat kiabálva, hogy "Váltsatok pózt!", "Csere!", ami kb. úgy hatott, mint amikor a profi fotósok kiabálják, hogy "Legyetek vadak! Érezzem a dühöt! Vidámságot akarok látni, ragyogjon az arcotok!" és hasonlók, szóval nagyon sokat nevettünk.  Végül még csináltunk pár képet róluk is ilyen idióta pozíciókba beállva, de nagyon aranyosak voltak. Persze egymásról is csináltunk képeket, majd elindultunk visszafelé. Közben persze végig beszélgettünk, be nem állt a szánk, olyanokról beszélgettünk, hogy bár a királynő az egyetlen ember, aki vezethet jogsi nélkül, nem engedik neki, hogy vezessen. De ha mégis autóba szállna, akkor megállítja a rendőr és ráüvölt, hogy "Feltartott kézzel szálljon ki a kocsiból!" vagy mi? Meg hogy tök rossz lehet, hogy van egy csomó pénze, és nem csinálhat semmit, nem mehet sehová. bár ha lemenne a sarki boltba tejet venni, az eladó tuti meglepődne, hogy a királynő sovány tejet vesz. Aztán a sztárokról is beszélgettünk, teljesen hasonló az ízlésünk, így jól kibeszéltük az 1D-t, a Union J-t, a meleg sztárokat, azt, hogy a londoniak annyira nincsenek bezsongva a sztároktól, mert a nagy részükkel akár a TESCO-ban is összefuthatnak, így sokkal emberibbnek tűnnek. Mikor elindultunk, még kérdeztem Brigitől, hogy a Palota melletti utca szerinte hová vezet, mire közölte, hogy "Sehová", tehát kiderült, hogy ott vége van Londonnak :D Végül a Big Ben felé vettük az irányt, így meg tudtam mutatni a hídról Briginek, hogy mit vettem észre, míg rá vártam. A parlament oldalánál volt egy kis kert, és mivel oda csak politikusok léphetnek be, így láthattuk, ahogy iszogatják a kávéjukat/teájukat/ki tudja, mijüket és beszélgetnek. Lőttem is pár képet róluk, hátha meg kéne szorongatnom valamelyiket a jó ügy érdekében, és akkor lesz egy komprommitáló "Vajon mit iszik az XY párt vezetője? Lehet, hogy tea, de elképzelhető, hogy túlságosan nagy súly van a vállán, amit csak az alkohol enyhíthet" képem :D Persze, csak szükség esetére. Aztán elkezdett esni az eső, de nem túl sokáig, olyan 10 percig esett, és mire tettünk az ernyővel 50 métert, elállt. De sebaj.
Elsétáltunk a London Eye alatt, és az első dolgunk volt pózolni egy ilyen ezüst színű katona-emberszoborral a South Bank elejénél. Mindketten adtunk pénzt neki, aprót, és aztán felsegített a talapzatra maga mellé, így tudtunk pózolni. Nagyon aranyos volt a csávó. Ahogy sétáltunk tovább, megálltunk egy srácnál, aki épp akkor kezdte a műsorát. Tomnak hívják a srácot, és borzasztó jófej, nagyon jó humora van, bár tegnap rajtunk kívül csak páran nevettek a poénjain. Olyanokat mondott, mikor pl. egy tini csapat sétált el mögöttünk fütyülve meg kiabálva, hogy "Hát igen, a tinédzserkori alkoholizmus hatalmas probléma...", meg két segítő srácot hívott a közönségből, akik fogták a másfél méteres -kb.- egykerekűjét, míg ő felmászott rá, és mondta az egyiknek, mikor átkarolta a vállát, hogy "Ne aggódj, nem vagyok meleg. Házas vagyok. A neve Danny/Denise.", meg a másik srác vállára rakta az egyik lábát, így a srácnak pont szemmagasságban voltak Tom golyói, mire Tom mondta neki, hogy "Én figyelmeztettelek, hogy a közönségre nézz".
Szóval tényleg nagyon jó humorú és kedves srácról van szó. Aztán persze a műsor végeztével csináltunk vele képet és gratuláltunk neki, meg neki is adtunk pénzt, bár nem sokat, tekintve, hogy nem adhatjuk minden pénzünk  az utcai művészeknek még akkor sem, ha szeretnénk. Továbbsétálva láttunk egy csávót, aki ilyen óriásbuborékokat csinált, amit a gyerekek visítozva pukkasztgattak, majd végül megpihentünk a gördeszkás gyakorlópályánál. Erre a helyre emlékeztem tavalyról, így tudtam, hová kell menni. Leültünk, és bámultuk a srácokat, akik között volt 10 év körüli is, de 18-19 körüli is, és ami szép volt, hogy megtapsolták egymást a próbálkozások után még akkor is, ha nem sikerült végrehajtani, ahelyett, hogy kinevették volna egymást. Ez nagyon tetszett. Mindketten kiszúrtunk egy-egy srácot Brigivel, miközben beszélgettünk, de volt egy nagyon vicces pillanat. Én csináltam pár képet a Bordókáról (Bordó felsőben volt), és mondtam Briginek, hogy nézze a kezét, beleszerettem. Erre egyetértett, hogy egy srác keze nagyon fontos, mire tökéletesen egyszerre vágtuk rá, hogy "Mint Harry-é". Ugyanazokkal a szavakkal, ugyanabban a pillanatban. Ezen aztán annyira nevettünk, hogy többen is felénk néztek. De hát na, megesik. Meg volt mellettünk két francia srác, akik szintén fotóztak -bár kétlem, hogy ők egy emberre voltak ráakadva-, de velük nem volt semmi. Mondjuk, azt megfigyeltük, hogy a srácok nagyon szerették mutogatni a felsőtestüket, vagy 10 srácot láttunk, akik félpucérak voltak, de volt a másik végletből is. Két fiú konkrétan bélelt kabátban mászkált. Aztán 4 órakor elindultunk vissza, és akkor találkoztunk egy pasival, akit talán George-nak hívtak, de nem vagyok benne biztos. Turbán volt a fején meg minden, szintén utcai művész volt. Az ő műsorát is megnéztük. Egy fakír volt a pasas, ugyanis a végső számnál felfeküdt a szögekre, és úgy dobálta azokat az artista-bowlingbábukat. Ennek a pasinak is jó humora volt, olyanokat mondott pl. a "kisegítő" kislánynak, a 6 éves Gabrielanak, hogy "Tetszik, hogy te vagy a középpontban? Tetszik, hogy utcai művész vagy?" Mikor a kislány bólintott, akkor meg így reagált: "Hát, ha elvégzed az általánost, a középsulit, majd az egyetemet, keményebben dolgozol mindenki másnál és gyakorolsz, ahogy csak tőled kitelik, akkor egy nap lehet ez a jövőd." :D Hát, fontos, hogy az ember nevetni tudjon saját magán... :D Végül, ahogy vége lett az előadásnak, visszasétáltunk a Big Ben-hez, mert ott volt a találkozó a szülőkkel. Út közben vettünk egy-egy Calippo fagyit az egyik utcai árustól -helyes srác volt és nagyon segítőkész. ez olyan fagyi volt, hogy ilyen kis bogyók voltak egy kupolás dobozkában. Eleinte jó is volt, de mikor megolvadtak a golyók, már nem jöttek ki a dobozból, mi meg úgy sétáltunk a Westminster hídon, hogy szívogattuk a dobozt, hátha úgy könnyebben kijön a megolvadt fagyi. Alig bámultak meg :D Aztán végül leültünk az apátság mellé a lépcsőre, és figyeltük, ahogy az emberek a Selfiebotokkal/Forever alone botokkal pózolnak, és közben be nem állt a szánk. Végül elindultunk vissza a toronyhoz, de út közben összefutottunk Brigi szüleivel. Beszélgettünk velük, mindketten nagyon szimpatikusak és közvetlenek, jókat nevettünk. Bár csak itthon jöttem rá, hogy bunkó módon nem mutatkoztam be, de Brigi megnyugtatott, hogy neki is csak később ugrott be, hogy be kellett volna mutatni minket. Így annyira nem érzem gáznak a helyzetet :D Aztán lassan elindultunk visszafelé, beolvadva a tömegbe mi is a piroson át sétálgattunk. De tényleg durva, ha piros van, mennek, mint a hülyék, de amint zöldre vált a lámpa, megállnak, hogy mi ez? De beolvadtunk, mert már nekünk volt kínos, hogy mi miért nem megyünk át a piroson. Aztán végül a metrólejáratnál elváltak útjaink, megöleltük egymást, majd elbumliztam a St.Pancras-ig, ahol bár hatalmas akaraterő kellett hozzá, végül nem vettem meg a másik, szürke naplót. Bementem a Starbucks-ba, és bár amikor a nevemet kérdezik, általában egy random lánynevet mondok, de most a sajátomat mondtam, így végül természetesen lebetűztem. Épp fizettem a kávé árát, mikor a srác, akinek odaadta a kiszolgáló lány a poharamat, megnézte a nevemet, majd megkérdezte magyarul, hogy "Hosszú "ó"-val, ugye?" Úgy megdöbbentem, hogy nem tudtam, mit mondjak, majd viszonylag gyorsan reagáltam, és elkezdtünk beszélgetni. Gergőnek hívják, és bár lassan 10 éve dolgozik Londonban -éttermekben, kávézókban-, én voltam az első Zsófi, akivel találkozott :D Aztán végül el kellett köszönnöm, mert mennem kellett. Megnéztem a kijelzőn, mikor megy a vonatom, minden szuper volt, aztán persze, hogy a rossz vonatra szálltam fel! Arra, ami nem áll meg Elstree & Borehamwood-ban, csak St. Albans-ban, ami kb. 20 percre van tőlünk. De büszke voltam magamra, ugyanis ahelyett, hogy bepörögtem és bepánikoltam volna, úgy voltam vele, hogy mindegy, ha odafelé megy vonat, vissza is megy. És igazam lett, úgyhogy leszálltam, megnéztem, mikor jön a következő, felszálltam arra, és leszálltam Borehamwood-ban. De azért érdekes volt. Hazasétáltam tök jó kedvvel, de végül az anyuka beszélgetett velem, amitől persze egyből elkomorultam. Ugyanis az apukának problémája volt velem. Ez esetben elismerem, én is hibás vagyok, meg is beszéltük a dolgot az anyukával, de végtelenül szúrja a szemem, hogy az apuka nem velem beszéli meg a gondját, főleg, hogy engem is érint, helyette inkább az anyukát veti be sunyi módon. Undorító ez a viselkedés, főleg egy felnőttől....  De nem baj, nem fogom hagyni, hogy elrontsa a maradék három hetemet!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images