Hiába van jó kedvem egész nap, amint meghallok akárcsak egy mondatot, ami így kezdődik: "A barátom/párom/*név* ezt meg azt mondta/ezen a véleményen van/ezt csinálta...", egyből elfog a rosszullét, elkomorulok és magamba fordulok. Utálom magam ezért, de azt hiszem, valamilyen szinten érthető a viselkedésem... 

Lehet, hogy most rosszindulatúnak tűnök, de... Attól, hogy örülök mindenki boldogságának, és semmi bajom azzal, hogy nem vagyok kapcsolatban, eléggé lehangoló, hogy senki nem disztingvál, és reflexből minden, de minden mondathoz hozzá tudják kapcsolni, hogy a barátjuk mit csinált/gondolt... Tényleg örülök nekik, de egy idő után kiborító.... És ebből jön a gondolat, hogy én soha nem szeretnék ilyen lenni. Mert mielőtt barátjuk volt, azelőtt is volt miről beszélgetnünk! Akkor most miért annyira kibírhatatlan, hogy csak egy kicsit, mondjuk egy napig szóba se kerüljenek??!!! 

Ilyenkor igazi szemétládának érzem magam, amiért ezt gondolom, de aztán meg az ugrik be, hogy ők nem foglalkoznak azzal, hogy nekem egy icipicit könnyebb legyen, akkor én miért igyekezzek azon, hogy kimutassam, menyire örülök nekik? Önző vagyok? Lehet. De néha nekem is megengedett.