travelling

Nagyon sok tervem van az idei évre. Egy csomó olyan, amiről biztosan tudom, hogy sikerül megvalósítani, és pár olyan is, amiben nem vagyo...

Nagyon sok tervem van az idei évre. Egy csomó olyan, amiről biztosan tudom, hogy sikerül megvalósítani, és pár olyan is, amiben nem vagyok 100%-ig biztos, de mindent meg fogok tenni a megvalósításuk érdekében.

Ha belegondolok, hogy az utóbbi pár évben milyen sok mindent elértem, milyen sok helyre eljutottam, mennyi új ismeretséget kötöttem, elönt a büszkeség. Ami mindig mondogatja, hogy egyfajta példakép, motiváló személy vagyok számára, mert ha kitalálok valamit, ha kitűzök egy célt, akkor azt bármi áron elérem, teljesítem. Persze én ezt nem mindig érzem így, hiszen tudatában vagyok az apróbb bukásoknak, botlásoknak is, de összességében azt hiszem, igaza van. Mert sosem hagytam magam eltéríteni a céljaimtól, ha pedig valamibe belebuktam, azt sosem bukásnak fogtam fel, sokkal inkább úgy gondoltam a dologra, hogy okkal történt, mert valami sokkal, de sokkal jobb vár rám. Így pedig még a bukások sem tűntek és nem is tűnnek olyan vészesen borzasztó tragédiának.
Jártam Londonban, nem is egyszer, jelenleg is kint vagyok Ausztriában, önkénteskedtem, segítettem a menekülteket, jelelni tanulok, főiskolára járok, dolgozom, mégpedig olyasvalamit csinálok, amit imádok: gyerekekre vigyázok. Ami pedig a közeli jövőt illeti, Amerikában fogok dolgozni, hogy aztán egy hónapot New York-ban tölthessek, és ASL leckéket vehessek, valamint megszerzem a jogsit is.
Tetszenek a terveim, az utazással kapcsolatban pedig még rengeteg ötletem, megvalósítandó tervem van, amit igyekszem véghezvinni. 

És természetesen igyekszem az írást és olvasást sem elhanyagolni. A 2015-ös évben szégyenszemre borzasztó keveset olvastam és nagyon-nagyon kevés példánnyal növeltem magánkönyvtáram tartalmát. Ezen idén tervezek változtatni, hiszen nem jól van ez így! Az írásról meg már szégyellek írni. Rémes, mennyire elhanyagoltam. De pont nemrég, a villamoson ülve ugrott be egy nagyon jól megírható ötlet, már csak ki kell dolgozni és meg kell írni. Úgyhogy majd abba is belevágok, és felvirágoztatom blogger-életem :D

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images